Az úgy volt, hogy ma este találkoztam a csajokkal, akikkel 1,5 éve Lengyelországban voltam. (azóta nem láttuk egymást, kivéve Esztert a zongratanárnőt) A jeles alkalom azért adódott, mert lengyel házigazdáink útban voltak Budapest felé és gondoltuk meglepjük őket. (nem értek ide éjfélig) A Trafó előtt söröztünk majd 9kor Eszter rábeszélt minket egy Trafós kultúrprogramra. A címe Space/játékos színházi hősvetélkedő. Nagyon izgultam, mert tudtam, hogy ez valami interaktív dolog lesz. Kaptunk sorszámot az elején meg minden. 

idézem:

"A SPACE színházi hőstehetség-kutatója játékos-interaktív formában váltja valóra Andy Warhol jóslatát a mindenkinek kijáró 15 percnyi világhírről. A nézők a szereplők értő segítségével kipróbálhatják magukat egy személyre szabott hősszerepben, és miután kiállták a próbát, hősként ünnepeltethetik magukat, és sütkérezhetnek a „világhírben” néhány percig, bekerülve a worldwideheroshow virtuális pantheonjába – egészen addig, amíg át nem adják a helyüket a reménybeli hősök következő csapatának. A nézőket a játék kezdetén a Látnoknő fogadja, és rövid beszélgetés alapján valamelyik játszóhoz irányítja őket, ezzel kiosztva rájuk egy hős-szerepet. A játszók – színészek, énekesek, táncosok – előkészített improvizációval kísérik végig alkalmi partnerüket a hőssé válás rögös útján."

Izzadó tenyérrel és lábbal mentünk ki mindannyian és azért imádkoztam, hogy nehogy olyan szerepet kapjak, amiben beszélnem kell. Ilyenek voltak: botrányhős, mesehős, óriás, szépségkirálynő, a jövő hőse, dalos pacsirta, az igazság hőse, hősszerelmes stb.

Nagyon szerettem volna szépségkirálynő lenni, de végül az óriásképzőbe kerültem, ahol megtanultam egy kb 47-es csizmában hatalmasakat lépni, megszereztem az oktató óriástól a sámlit (egy egyágú létrára felmászva), majd sámlira álltam és testben és lélekben óriás lettem. Ezek után csináltak rólam fotót, kellett egy üzenetet kitalálnom. Ennyi sikerült: Óriásnak lenni jó!

Majd miután a kb 20 főnyi emberből hős lett, következett a hősavatás. Mindenkit név szerint szólítottak, felolvasták az üzenetét, dobogóra állítottak és kaptunk hősi érmet is. Volt nagy taps, őrjönghettél meg minden. Ja és mindezt a megasztár zenéjére. Volt közös tánc meg lufi dobálás. Az egész kb 1 órát vett igénybe, ebből félórát voltál a színpadon.

Kívülről nagy káosznak  és élvezhetetlennek tűnt az egész, mert követni sem lehetett kivel mi történik. Egyszerre vagy 20 embert képeztek. A velem levő csajok közül Eszter egomasszázst kapott. Ami azt jelentette, hogy ültél a színpad közepén fejeden fülhallgatóval, amiben nyomták a szöveget, hogy milyen szép és bombázó vagy stb. és közben egy hatalmas kivetítőn láttad magad sok-sok példányban. A másik lány dalospacsirta volt. Zongorakísérettel adott elő félig énekelve, félig szavalva egy Európa Kiadó számot. Az volt a jó, hogy teljesen felszabadító volt az egész. Leküzdöttük gátlásunkat és a színpadon már nem érdekelt semmi. Nem ismertem magamra, amikor mentem átvenni a díjat ugráltam, vigyorogtam, hajlongtam, forogtam és még bele is pacsiztam az óriásom tenyerébe.

Nagyon jó volt. De komolyan.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.